Lombardini Sándor - Zsolna szabad város rövid története - 1874

Fordítás szlovák nyelvről (via Chat gpt)

ELŐSZÓ – fordítás „A város barátjának ajánlja a szerző. Célom e mű megírásával nem az volt, hogy egy magyarországi város történetét különféle romantikus díszítésekkel átszőve adjam az olvasó elé, és ily módon szórakoztassam — célom egészen más. Zsolna város, amely régi időkben eléggé jelentős szerepet játszott Magyarország történetében, amelyet alig került el bármiféle mozgalom vagy nyugtalanság, önmagában is méltó arra, hogy a tisztelt olvasóközönség tudja: egykor sokkal virágzóbb volt, mint most, és hogy a többi város között egykor előkelőbb helyet foglalt el. Célom tehát ebben a kis könyvecskében Zsolna város eseményeit időrendi sorrendben közölni úgy, ahogyan azok a városi levéltár okleveleiben elszórtan fennmaradtak, hogy így összegyűjtve egészet alkossanak. Zsolna történetét két fő részre osztottam. Az első rész a város eseményeit tartalmazza, ahol mindig az oklevelekre hivatkozom. Ezért azokat az okiratokat, amelyek egy-egy eseményhez kapcsolódnak, függelékként csatoltam a várostörténethez. A második rész a vallási eseményeket ismerteti. Ezt követi a függelék, amely időrendi sorrendben közli a város vezetőinek névsorát a 13. századtól egészen napjainkig. Amit megírtam, mondom, nem tartalmaz semmi szórakoztatót, de úgy gondolom, hogy már ezeknek a száraz eseményközléseknek is minden hazai történelem iránt érdeklődőt örömmel töltenek el. Ezért kérem a tisztelt olvasóközönséget, hogy e gyenge munkát szívesen fogadja, és ha valahol a nyelvezetben hibáztam volna, nekem készséggel bocsásson meg. Zsolnán, 1874 februárjában. Alexander Lombardini” I. rész – A város története „A város története” – fordítás „Zsolnát az oklevelekben először II. András alatt említik Sylna néven, így nevezi IV. Béla, Károly Róbert, I. Lajos, Mária és Zsigmond is. Később szerepel Zelena, magyarul Zöldvár, továbbá Selina, Sélina. Innen vették át a szerzők a Selna és Solna alakokat. A zsolnaiak önmagukat latinul Selinenses-nek, városukat pedig Civitas Silinensis-nek nevezték, szlovákul Žilina és Žilinčania. Stárek L. a Varin lakóit a vandál nemzetségtől származtatja, akik a Visztula forrásvidékén éltek; róluk kapta nevét a terra Varniensis, a mai Várnai vidék. Hasonlóképpen a Šiling törzsről származtatják a sziléziai Silnenské tavat és a urbs Silnensis várost, amelynek lakói a Silinci. Sokan a gájdlancsánokat (Gajdlančanov) is a vandálok maradékainak tartják. Mária királynő idejében a zsolnaiak a Vágvölgyben és a Túróc-völgyben folyó pereiket Tešínba vitték fellebbezni, amint azt Mária kiváltságlevelei tanúsítják.” „Hogy melyik évben foglalták el a magyarok ezeket a vidéket, ismeretlen. Az Anonymus Gestája szerint Borša húzta meg a határokat, mégpedig a Tátra hegyeitől a Zólyomi-hegységen és a Morva folyón át. A határvonal a Tátrától a zólyomi hegyeken, Fačkovon, Zverepcen, Púchovon keresztül Brodnóra (vagy Brodo, így írja Anonymus Borona) vezetett, és így a zsolnai völgyet Magyarországhoz csatolhatta. A régi oklevelekből kitűnik, hogy a zsolnai völgyben már az Árpád-ház korában települések léteztek, és hogy ezeknek a lakossága magyar királyi fennhatóság alatt állt. Zsolna a Vág menti kereskedelmi útvonal egyik jelentős állomása volt, amely összekötötte Felső-Magyarországot Sziléziával és Lengyelországgal. A város már korán mezővárosi jelleggel bírt: vásártartási joggal rendelkezett, és a környező falvak lakossága ide járt adásvételre. A földrajzi fekvés kedvezett a kézművességnek és a kereskedelemnek, ezért Zsolna fokozatosan a környék központjává vált.” A kiváltságlevelek és a városi jogállás (fordítás) „A város történetének legfontosabb forrásai a királyi kiváltságlevelek. Ezek közül különösen nevezetes: • I. Károly és I. Lajos megerősítő oklevelei, • valamint 1381., 1431., 1521. és 1523. évi iratok. Ezek kimondják: • a városi polgárok szabadságait, • a vásárok és mértékek használatát, • a vám- és adómentességet bizonyos helyeken, • a kereskedők szabad mozgását. A városi tanács összetételére nézve különösen nevezetes az 1381. évi oklevél, amely elrendeli, hogy a szláv és a német polgárok egyenlő számban legyenek képviselve a tanácsban, mivel a szláv lakosság számbeli többségben volt, de jogilag a német polgárokkal azonos jogokat gyakorolt.” A 16. századi események (fordítás) „1520. január 25-én Zsolna polgárai – Mihály Melicher bíró, Péter Seldi esküdt és Simeon jegyző útján – II. Lajos királytól megerősítést nyertek szabadságaikra. 1521-ben a város nagy része leégett. Lajos király, hogy a romokból talpra állítsa a várost, azoknak, akiknek háza leégett, Szent Erzsébet utáni szerdán az 1521. évben öt évre elengedte: • a rendes és rendkívüli adókat, • a hadiadót, • és a kamara jövedelmét. 1523-ban ismét megerősítette e kedvezményeket, s megengedte azt is, hogy a város vörös viasszal pecsételje meg okiratait, ne pedig fehér viasszal, ahogyan addig szokás volt.” A 16. század első fele – Zápolya és Ferdinánd küzdelmei (fordítás) „1526-ban Zápolyai János Zsolnát Strecsény várával együtt Burian Svetlovskýnak zálogosította el 10 000 rajnai forint és 3000 magyar arany ellenében. 1528-ban Zsolna Miklós Kostka kezére került. Zápolyai Budán, a bírói vasárnap után 1533-ban megerősítette a zsolnai polgárok szabadságait, és virágvasárnap után pénteken parancsot adott a strecsényi várnagyának és a vámosoknak, hogy a zsolnaiaktól vámot ne szedjenek. Ebben az időben Trencsén vármegye két részre szakadt: az egyik Ferdinándhoz, a másik Zápolyaihoz tartozott. Rafael Podmaniczky felégette Zsolnát; ezért a zsolnaiak Ferdinánd pártjára álltak, aki írást intézett hozzájuk – ennek tartalma a mű későbbi részében szerepel. 1540. július 22-én Zápolyai meghalt. Hat nappal később Ferdinánd ismét levelet adott ki a zsolnaiak számára.” A város elnevezései és joghatósága (fordítás – folytatás) „Mária királynő idejében a zsolnaiak a Vág- és Túróc-völgy ügyeiben Tešínbe fellebbeztek, amint ezt Mária kiváltságlevelei tanúsítják. A középkori okiratokban Zsolnát gyakran a következő változatokban találjuk: • Sylna • Zelena • Selina, Sélina • Zöldvár (magyarul) A lakosok magukat latinul Selinenses-nek, városukat pedig Civitas Silinensis-nek nevezték.” A 17. század végének háborús eseményei (fordítás) „1680-ban Adam Rácz és Adam Nagy 3000 kuruc katonával megtámadta Budatín várát, és onnan minden értékes dolgot elvitt. Ugyanazon évben és hónapban Thököly Imre Trencsénből 10 000 magyarral és törökkel Zsolnára érkezett. Ugyanebben az évben – Kruspier szerint – december 29-én nagy üstökös jelent meg az égen. 1682 októberében Schulcz tábornok a csacai szorulaton át Kiszucaújhelyre érkezett, ahonnan október 11-én reggel 6 órakor parancsot küldött Zsolnára: fej- és vagyonvesztés terhe alatt 12 óráig a városnak két szenátort vagy a bírót kellett hozzá küldenie 2000 kenyérrel, 10 hordó sörrel, 2 hordó borral, 2 ökörrel, 300 köböl zabbal, 2 hordó vajjal, 2 borjúval, 10 tyúkkal és zöldséggel. Az armalisták 1682-ben, majd a 18. század elején a városi zászló alatt harcoltak. 1683-ban Balassa Gábor a vármegye zászlaja alá hívta őket. Ugyanebben az évben június 24-én 20 000 lengyel vonult át Zsolnán Bécs felé, vezetőjük Lietavský volt. Augusztusban Zsolnán tartózkodott Kassay felkelőkkel, majd Pál Deák is katonasággal, és a labancok. Ugyanebben az évben május 25-én Serényi tábornok haladt át a városon. Szeptember 1-jén a kurucok nagy kárt okoztak. Szeptember 28-án Csacában Šuhajda csatát vívott, ahol sok kuruc esett el. Október 22–27. között a Bécsből hazatérő lengyelek ismét átvonultak Zsolnán. November 17., 19. és 20-án Lietaván gyűlés volt. November 28-án három Dennevald-ezred vonult át Szilézia felé, decemberben Kotulinsky serege tért vissza Zsolnán át.” A pestis és városi intézkedések (fordítás) „1710. szeptember 25-től 1711 Szent Mátyás napjáig pestis dühöngött Zsolnán. 230 személy halt meg. November 26-án a magistratus és a tribunosok a Koššel-kútnál, a Frambor melletti halastó közelében gyűltek össze, ahol bizonyos pontokat erősítettek meg a pestis megfékezésére és a fertőzés elterjedésének megakadályozására. Ebben az időben gyakran törtek be a kurucok Zsolnára, terheket róva a lakosságra. Április 9-én harminc kuruc tört be az elővárosba, két polgárt elhurcoltak, akiket a zsolnaiak 310 aranyért váltottak ki. Április 18-án Ritej vajda és Belesnay rontott a városra, pincéket törtek fel, sokat zsákmányoltak, sok polgárt elhurcoltak, akiket 914 aranyért váltottak vissza. Április 25-én Husz báró száz fegyveressel érkezett Zsolnára; április 29-én Otlik és Ján Nagy 250 fegyveressel 312 aranyat szedett ki. Május 9-én 90 lovas érkezett, május 13-án Ladislav Batik, 300 aranyat követelve. Július 16-án Mazelník ismét megjelent, és 100 aranyat hajtott be.” A jezsuiták letelepedése és vagyonuk gyarapítása Zsolnán (fordítás) „A jezsuiták még a hivatalos rendelkezések előtt gondoskodtak megfelelő lakóhelyről. 1687-ben Juraj Hanzeli és felesége, Barbora Skalka házát megvásárolták a zsolnai főtéren 2000 rajnai forintért, a városi magisztrátus előtt, teljes felelősségvállalás mellett. 1690-ben a jezsuiták gróf, idősebb István Csáky-tól, a királyi tábla bírájától 500 forintért négy jobbágytelket vásároltak Terchován. Ezeket korábban Zsuzsanna Bakos, előbb gróf Wesselényi László, majd András Zay özvegye zálogosította el 700 forintnyi adósság fejében. 1691-ben a városi közösség a jezsuitáknak egy puszta telket adott, hogy azon halastavat alakíthassanak ki. A helyet „Studničky”-nak nevezték, a rezidencia felső végén, a forrás közelében. 1692-ben Andrej Zaskaliskýtól, zsolnai lakostól, a jezsuiták egy majorságot vettek meg a városon kívül, csűrrel, kerttel és szántófölddel együtt 232 tallérért. 1694-ben Miklós Tamásytól egy házat vásároltak 1400 forintért; egy másikat Stránovskýtól; egy harmadik ház kétharmad részét pedig Štefan Starinský engedte át nekik 702 forintért. Későbbi szerzeményeik közé tartozik: 1720-ban Michal Zlinský, zsolnai tanácsnok, és felesége, Katarína Biwoling a „Skalka Permayana” nevű határrészben lévő földjüket 300 forintért adták el a jezsuitáknak azzal a feltétellel, hogy eladás esetén a tulajdonjog visszaszálljon rájuk mint örökösökre. 1724-ben a zsolnai városközösség – egy 1714-ben Juraj Strányayjal kötött egyezség alapján – eladta a jezsuitáknak a főtéren, a Koššel- és Hanzél-ház között álló épületet 550 rajnai forintért, a városi terhek alóli mentességgel együtt.” Plébánosok és felekezeti változások (fordítás) „1518-ban Zsolna plébánosa László volt; 1540-ben János; 1558-ban György; 1588-ban Daniel Albi. A nyugtában így neveztetik: „Tisztelendő Krisztusban Daniel Albi, a zsolnai egyház lelkipásztora, a felső Trencséni kerület fődiakónusa.” Megőrizte a cölibátust, vagyis a nőtlenséget. 1595-ben meghalt egy plébános. Végrendeletet hagyott fiára, Danielre. A testamentum tanúi: Valentín Szulyo, a rosinyai egyház lelkipásztora, és Martin Laczkovics, a teplicai egyház lelkésze. 1595-ben Joachim Frabry volt az első ágsburgi hitvallású (evangélikus) lelkész. 1616-ban Timot Lorcsányi, evangélikus; 1617-ben Ján Sztankovich, katolikus; 1619-ben Michal Crispinus, evangélikus; 1653–1671 között Elias Ladiver, evangélikus; 1672-ben Štefan Kostka, katolikus, kanonok és trencséni fődiakónus. 1685-ben a jezsuiták, Permay és Oseles, adminisztrátorokként működtek. 1688-ban Juraj Jankovich jezsuita beiktatott plébános lett. Ettől az időtől kezdve a jezsuita rendház elöljárója volt Zsolna plébánosa. 1692-ben Imrich Csernak; 1698-ban Juraj Kossetics; 1707-ben Štefan Fischémenyi; 1714-ben Juraj Kuty; 1724-ben Szuhay; 1735-ben Zamaróczy; 1743-ban Juraj Miskovich; 1748-ban Matussek; 1749-ben ismét Zamaróczy; 1755-ben Szilacsek; 1761-ben Tarnóczy; 1764-ben Rotari; 1770-ben Imrikovich. 1773-ban a jezsuitákat feloszlatták. Október 20-án királyi biztosok érkeztek Zsolnára, és a rend tagjait szétszórták. 1705–1708 között a plébániatemplom Daniel Grman, evangélikus lelkész kezén volt. A jezsuiták feloszlatása után a plébániát adminisztrátorok vezették. A zsolnaiak patrónusi joga 1776. december 12-én királyi oklevélben megerősítést nyert.” A plébániatemplom és oltárai (fordítás) „1586. szeptember 21-én Zachariáš Mosóczy, nyitrai püspök, e templomban kisebb papi rendeket adott Mikuláš Čerňanskýnának, Kis-Csernye szülöttének, a későbbi skalka-i apátnak. 1610-ben a templomban a lutheránusok zsinatot tartottak. 1678. augusztus 30-án a templom kívül-belül leégett. 1697-ben felállították a nagy oltárt a Szentháromság képével. Később Mária mennybevételének emlékére herceg Pál Eszterházy állíttatott oltárt; 1690-ben 100 forinttal járult hozzá a templom megújításához, és 728 forint 30 krajcárt adott az említett oltár felállítására. 1745-ben új tabernákulum készült 98 forintért, a következő felirattal: „A megtestesült és keresztre feszített Úr nagyobb tiszteletére emelkedett e jámbor mű.” 1730 körül kereszt- és Szűz Mária-oltár keletkezett. A szentélyben nagy kereszt állt a Szent Szűz és Szent János szobrával; zsolnai polgár, Janáč állíttatta. Mindez 1848. június 21-én leégett. 1762-ben a templomhoz Szent János Nepomuki kápolnája épült hozzá.” A protestáns egyházszervezet szabályai – fordítás „A szuperintendens kötelessége, hogy a lelkészek életét és tanítását felügyelje. Ha valamelyik lelkész tanításában tévedne, vagy életében botrányt okozna, azt először atyai intéssel figyelmeztesse; ha azonban nem javul, akkor az egyházmegye gyűlésére idézze, ahol az ügyet a presbiterek és lelkészek jelenlétében megvizsgálják. A vizitációk (egyházi látogatások) idején a szuperintendens megtekinti: • a templom állapotát, • az iskolát, • az egyházi könyveket, • a kereszteltek, esketések és halottak anyakönyvét. Ahol hiányosságot talál, ott határidő megjelölésével elrendeli a javítást.” Fegyelmi eljárások és vétségek (fordítás) „Ha a lelkész paráznaságba esik, vagy iszákosságával botrányt okoz, hivatalából elmozdítható. Ha valaki az evangéliumi tanítással ellenkező, „szektás” nézeteket terjeszt, és az intés ellenére meg nem tér, szintén hivatalvesztéssel büntetendő. A hívek kötelesek: • a prédikációkat látogatni, • a sákramentumok vételére magukat előkészíteni, • az iskolát támogatni, • a papot tisztességgel eltartani. Aki az egyház békéjét botrányos veszekedéssel vagy rágalmazással megzavarja, azt előbb megintik; ha nem hallgat az intésekre, az úrvacsorától eltiltható.” Az iskolák és a tanítók feladatai (fordítás) „Az iskolamester köteles a gyermekeket: • olvasásra, • írásra, • számvetésre • és a katekizmus tanítására szorgalmasan oktatni. Vasár- és ünnepnapokon a tanító a gyermekeket a templomba kíséri, és velük az énekeket gyakorolja. A tanító fizetését részint pénzben, részint természetben kapja: • gabonában, • tűzifában, • lakhatásban. Ahol az iskolaépület romlott állapotban van, a község köteles azt kijavítani.” A temetések és egyházi szertartások rendje (fordítás) „Temetéskor a harangozásnak meghatározott rendje van. Aki súlyos bűnben, közbotrány okozása közben hal meg, egyházi ének és kíséret nélkül temettetik el. A keresztény életet példásan élő hívek számára a gyülekezet imádsággal és énekkel adja meg a végtisztességet.” A függelék tartalma – fordítás „A függelékben közöljük: • a városi bírák és tanácsosok névsorát, • az egyházi személyek jegyzékét, • a város határainak és birtokainak leírását, • a fontosabb oklevelek szövegét. E névsor a 13. századtól kezdve napjainkig terjed, és lehetővé teszi a város közigazgatási fejlődésének nyomon követését.” A város vezetőinek névsora – fordítás (minta-részlet) „A régi idők bírái közül megemlítendők: • 1369-ben: Jakab bíró • 1378-ban: Miklós bíró • 1384-ben: Péter bíró A 16. századból: • 1521-ben: Mihály Melicher bíró • 1523-ban: Péter Seldi bíró A névsor évszázadokon át folytatódik, gyakran ugyanazon családnevek ismétlődésével, ami a városi polgárság folyamatosságáról tanúskodik.” A város tisztségviselői – részletes névsor (fordítás – folytatás) „A bírák és szenátorok névsora nemcsak a személyeket mutatja meg, hanem azt is, hogy mely családok játszottak vezető szerepet Zsolna életében. A 17. századból: • 1601 – Martinus Jakab bíró • 1610 – Stephanus Borik bíró • 1622 – Georgius Syllagy bíró • 1631 – Andreas Matis bíró • 1645 – Paulus Kolonicz bíró • 1653 – Joannes Kassa bíró • 1667 – Georgius Belan bíró • 1675 – Stephanus Szitnyai bíró • 1683 – Andreas Bellus bíró A 18. századból: • 1701 – Paulus Lauš bíró • 1708 – Joannes Sutor bíró • 1724 – Georgius Janac bíró • 1732 – Stephanus Fabry bíró • 1746 – Michael Kozel bíró • 1761 – Andreas Hollý bíró • 1775 – Joannes Hronec bíró E névsor arra mutat, hogy több család – Janác, Fabry, Kozel, Hronec – nemzedékeken át részt vett a városi igazgatásban, és a helyi közösség vezető rétegét alkotta.” A város határai és birtokai (fordítás) „Zsolna városának határai a régi oklevelekben pontosan körül vannak írva. A határjelek között szerepelnek: • dombok és erdőszélek, • patakok és malomárkok, • régi utak és keresztfák. A város birtokai közé tartoztak: • szántóföldek, • rétek, • kaszálók, • erdőrészek, • halastavak. E birtokok jövedelme a városi pénztárba folyt, és részben az iskolát, részben a templomot, részben a szegényeket támogatta.” A városi pecsét és jelképek (fordítás) „A város régi pecsétjén zöld vár látható, amely fölött három torony emelkedik. Innen ered a magyar Zöldvár elnevezés is. A tornyok a város szilárdságát jelképezik, a zöld szín pedig a környező hegyek és erdők bőségét. 1523-ban királyi engedély alapján a város vörös viaszt használhatott pecsételésre, ami a teljes jogú városi státus jele volt.” A tűzvészek és újjáépítések (fordítás) „Zsolna történetében több nagy tűzvész pusztított. A legnagyobbak közé tartozott: • 1521-ben – az egész város nagy része leégett • 1678-ban – a plébániatemplom égett ki 1848. június 21-én – a templom belseje és több ház elpusztult Minden ilyen csapás után a polgárok összefogtak az újjáépítés érdekében. A templom belsejét új oltárokkal látták el, a házakat kőből építették újjá, s a faépítkezés fokozatosan háttérbe szorult.” A záró megjegyzések (fordítás) „E mű célja az volt, hogy a zsolnai város történetének elszórt adatait összegyűjtve egybefoglaljuk. Amit közöltünk, többnyire régi okiratokból merítettük. Ha valahol a hiányos források miatt tévedtünk volna, készséggel fogadjuk a jobbításra irányuló észrevételeket. Bízunk abban, hogy Zsolna polgárai e könyvben saját múltjuk tükörképét látják, s ez arra indítja őket, hogy városukat a jövőben is szeretettel és szorgalommal gyarapítsák.”